Rengetegen adakoznak a magyar árvízkárosultaknak különféle módokon, ami több, mint megható. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy a mi cégünk vajon mit tud felajánlani és végül arra jutottunk, hogy pénzt nem adunk, mert nem biztos, hogy oda megy, ahova mi szeretnénk és úgy ahogy mi szeretnénk.
Mivel a lakossági károsultaknak rengeteg felajánlás érkezik - ami talán még így is kevés -, közben a cégekre, a helyi vállalkozókra nem sokan gondolnak. Tönkre ment a bolt, a telephely, az iroda, az áruk és úgy egyébként minden. A biztosító fizet valamicskét, ha volt biztosítás, de az nem sokra elég.
Az aTárhely.hu és a Winkler Informatika azzal tud segítséget nyújtani a károsult vállalkozóknak, hogy 1 éven keresztül ingyen adja a tárhelyet. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyéből jelentkező árvízkárosult vállalkozóknak 1 éven át az 1 GB-os tárhely csomagot ingyenesen biztosítjuk. Ezzel segítve a talpra állást és az újrakezdést.
Természetesen az 1 év után eldöntheti a cég, hogy marad-e nálunk tárhelyével, vagy szolgáltatót vált.
Jelentkezzen az arviz@atarhely.hu e-mail címen és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot.
Ha Ön tud olyan válallkozóról, akinek jól jönne segítségünk, akkor küldje el neki weboldalunk címét: www.atarhely.hu
Reméljük segíthetünk!