Miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról

Aki nem úr és nem bitang.

Az üdülőváros pályaudvara előtti teret felbontották. Par­kot létesítenek, szökő­kúttal. Küszködve a széllel, nekivágott a főutcának. Hajtotta a kíváncsi­ság a ház felé, ahol gyermekkorát töltötte.

🌲ADORNOS NAVIDEÑOS🌟MANUALIDADES FÁCILES CON MATERIAL DESCARTABLE😍 NAVIDAD 2020 🎁 ARTE EN CASA

Sok régi házat lebontottak, tornyos paloták hivalkodnak helyü­kön, s csillognak a tavaszi fényben. Tornyokkal ékesítették az új szál­lodát is, a nyugatiak kedvelik a várszerű építményeket.

Töltött paprikát ebédeltek az emberek a nyári vendéglők vadszőlővel befuttatott tornáczán, világos sörrel és nagyon-nagyon fehér kenyérrel. Milyen fehér volt ez a kenyér. Soha még a képzeletünkben sem álmodoztunk ilyen habkönnyüségről és patyolatfehérségről, amilyennek ez a kenyér rémlik, a kukoriczakenyér sárgaságán.

Egyik építészeti költemény mögött rábukkant a megbúvó szerény kis fészekre, s melegség járta át szívét. Szüleivel az első ajtó mögötti lakásban élt. Az ajtót frissen mázolták, a konyhára ablakot vágtak, a tetőzetet is rendbe hozták, csak a málló vakolat árulkodik a sze­génységről. Az apró tornácon kifeszített kötélen pelenkák száradtak. Fiatalok lakják, gondolta, s tétova mozdulatot tett, hogy bekopog­tasson, s megkérje őket, engedjék a falak közé néhány percre, de elbátortalanodott, nem akart alkalmatlankodni, magyaráz­kodni.

Meg­indult sietve a víztorony felé, hogy majd a temetőből visszatérve a kora délutáni vonatot elérhesse. A városi fürdő melletti utca egyik palotájának délinövényekkel zsúfolt télikertjében két fürdőruhás férfi és egy vöröshajú nő kár­tyázott. Az asztal ezüstvödréből pezsgősüveg nyaka nyúlt ki. Rej­tett csövekből vizet permeteztek a levélzetre.

Áttetsző pára lebegett a zöld hajtások felett. Percnyi káprázatnak tetszett minden. Valahol a növények hátterében fürdőmedence lehetett, tiszta, kellemes lan­gyos vízzel. Elfáradt, mire a temetőhöz ért, bal lábában az ér sajogni kezdett.

KRÚDY GYULA: TELIHOLD

A drótrácsos kapun nyomtatott szövegű nagy fehér kartonpapír virított. Megállt előtte, betűzgette. Először nem akart miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról a szemének. Még egyszer figyelmesen elolvasta a szöveget, aztán számolni kez­dett.

Haypál Tibor: Vajúdások és vetélések (Z-könyvek)

Jövő tavasszal lesz huszonöt éve, hogy édesanyját eltemették. Három év múlva édesapja is meghalt. Egymás mellett pihennek a sír­ban.

Nézte a vakító papírt, összemosódtak a betűk, eleredt a könnye. Ólmos lábakkal botorkált a temetőt átszelő széles sétányon. Kö­zépen, a ravatalozó sátortetős épülete mellett egy Mazda állt, jobb oldali ajtaját nyitva felejtették. A temető mindkét oldalát szélesítették. Kimetélték a bokrokat, egyen­gették a földet. Az ásókkal, lapátokkal, vermelőkkel dolgozó munkások közül kivált a szürke­nadrágos, finom bőrdzsekit viselő, negyvenes, enyhén őszülő, elhízott úr, s megindult a Mazdája felé.

Talán ő a temetőtulajdonos, gondolta, és a gépkocsi elé állt. Az úr végig­pásztázta tekintetével kopott ballonját, szoknyáját, s megakadt szeme a repedt­bőrű, régi női csizmákon. Megint elhomályosult a szeme az előtóduló könny tenyér kezelése pikkelysömörre, Szabó úr arca miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról, lila masszává változott néhány pillanatra.

Szüleim itt nyugszanak ebben a temetőben.

• Komiszság, hogy az orvos egy tál ételért - talán éppen egy tál lencséért - otthagyja az állását, leveti az orvosi fehér kötényét, és földre dobja az operatőr kését, mint déli harangkondításra merőkanalát a lusta kőműves.
• The Project Gutenberg eBook of Tinta by Dezső Kosztolányi

Jövőre lejár a bérleményem. Nagyon szegény vagyok. Kicsiny nyugdíjból tengődöm. Ha az önkormányzat nem segítene, éhen halnék… Nekem arra is gyűjtenem kell, hogy ide zarándokol­hassak… Könyörüljön a szüléimén. Hadd nyugodjanak békében. Én ebből az elhanyagolt temetőből gyönyörű sír­kertet varázsolok.

Méltó lesz városunk polgáraihoz.

• Hunyorogva hallgatom a lármát.
• KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FÜST

Nagyot csattant az ajtó. Hallani lehetett a motor halk duruzsolását. A munkások kalapot emeltek távozó kenyéradójuknak.

Megszégyenülten indult a sírhoz. Rátette az olcsó műanyag ko­szorút. Huszonnégy évvel ezelőtt, amikor ezen a napon temették az édesanyját, még mellette állt a férje s vigasztalta. Amióta meg­özvegyült, nincs kivel megosztani a fájdalmakat.

Öregen, betegen, magányosan él. Retteg a holnapoktól. Örök nyugovóra tértél — mondta a plébános, amikor anyját te­mették. De pénz nélkül örök nyugalom sem lehet, mert a szegények kiűzettetnek a sírból, gondolta, s szemét megint ellepték a könnyek.

A környék építkezési vállalkozója, hogy a szaporodó igényeket kielé­gíthesse, drága új gépek helyett olcsó munkaerőt vásárolt.

Bölényt a kakukk-hegyi építkezéshez rendelte. Kézben cipelték a vasbetongerendákat a csigához, amelynek elnyűtt drótkötele vesze­delmesen feszült az erőlködő emberek súlyától.

Bőrápolási tippek

Elöl és hátul vasrudat nyomtak a gerenda alá. Kétoldalt megmar­kolták a rúd végét. Az elöl állók hórukkot kiáltottak, s egyszerre emelték a terhet. A palota előteréhez a szokásosnál nagyobb gerenda érkezett. Bö­lénynek emeléskor nagyot roppant a gerince, iszonyatos nyilallást érzett, s lerogyott a földre.

Hosszúnak tűntek a kórházban töltött hónapok. Nem tudott hálapénzt adni. Első havi fizetését még nem kapta kézhez. Évekig hú­zódó munka­nél­kü­liség után könyörült meg rajta a vállalkozó, ami­kor alkalmazta. Kiutálták a kór­házból. Amíg betegen feküdt, felesége összeszűrte a levet özvegy munka­társával, s hozzá költözött. Várat­lanul érte a csapás. Eddig nem szenvedett kudarcot.

A nők kényeztet­ték, versengtek érte, de neki igazából csak Ágnes kellett. Az őzikesze­mű, széplábú, keménycsöcsű Ágnes, aki remegett a vágytól, amikor magához szorította.

Ágnestől kapta a Bölény nevet. Szeret­kezéseik után szívesen masszírozta a vállát, gyönyörködött kőkemény izmai­ban, dicsérte férfiasságát.

Felesége akkor kezdett másként viselkedni, amikor a vállalatot fel­oszlatták, ő meg padlóra került. Munka után futkosott.

Mennyire szomjazik a bőröd?

Senkinek sem kellett. Felélték tartalékaikat. Ingerültek voltak, fojtogató szegénységben éltek, reményvesztetten. Élete nagy szerelme, Ágnes keserves csalódást okozott, mégis, ahogy telt az idő, megbocsátotta, hogy a bajban magára hagyta.

A kórházi látogatásokon kiolvasta szeméből, iszonyodik erőtlensé­gétől, rokkantságától, tehetet­len­ségétől. Ágnesnek bölény-ember kel­lett, akivel büszkélkedhetett, aki védett­séget, biztonságot, boldogító öleléseket nyújtott számára.

Kettesben maradt fiával a másfél szobás lakásban, a Fegyvernek utcai hosszú szalagház negyedik emeletén. Ragaszkodott Gáborká­hoz, s az is hozzá. Fél hétkor kelt, reggelit készített. Gáborka fél nyolckor iskolába indult. Beve­tette az ágyakat. Elcsoszogott a boltba. A pénztárnál az áraktól mindig fel­szö­kött a vérnyomása. Egyre keve­sebb jutott a szatyorba.

Amikor össze­találkozott régi haverjaival, ver­sengve szidták az infláció gerjesztőit, a dúskál­kodó harácsolókat, a bérek és nyugdíjak sorvasztok, de kiutat egyikőjük sem látott a csap­dából, amelyben vergődtek. Otthon mindig akadt munka, mosott, főzött, takarított. Óvato­san mozgott, gerince mégis nyilallt, hideg, nyirkos napokon rosszullétek kerülgették. Nem adta fel. Összeszorított fogakkal tette a tennivalókat. A gyerek sovány volt, pedig a jobb falatok neki jutottak.

Gyü­mölcsre, tejtermékre alig maradt pénz.

A szegény ember egykori étele, a krumpli és a bab is megfizethetetlenné vált. Megebédelt, mire Gáborka hazatért az iskolából. Alig evett, hogy több jusson neki.

Egyszer, váratlanul betoppant Ágnes nagy, mélák élettársával, s összecsapta kezét. Bölény, te csont-bőr vagy! Mi bajod van? A nagy, mélák ember zavartnak látszott. Ágnes hivatalosan még Bölény felesége volt, mert válásra nem futotta kevéske pénzükből. A gyereket várták. Ágnesben feltámadt az anyai ösztön. Mindenáron látni akarta.